Sziasztok emberek!:D Boldog új évet szeretnék így utólag kívánni, remélem hogy kibuliztátok magatokat!:D Én átaludtam az egészet(mint mindig) XD Remélem hogy tetszeni fog ez a rész nektek!:D xx
*Lily szemszöge*
Mikor felkeltem, talán szombat délután lehetett. Azon kattogott az agyam, hogy mi történt a bulin. Összeszedtem magam, és tanulni kezdtem, miközben a zene üvöltött a fülemben. Kivételesen hallgatom max. hangerőn; így talán el tudom terelni a gondolatomat RÓLA. A matekon törtem a fejem, amikor kopogtak. Persze, semmit sem hallottam, ezért az a valaki benyitott. Anya volt az. Körülnézett, ezután ki is ment. Kész lettem, ezért a laptopomon új bejegyzést írtam a blogomba.
2014. december 13. szombat
El sem hiszem, ami történt. A gondolatok kavarognak bennem. Egyik felem azt mondja: ez életem legrosszabb party-ja volt, a másik pedig ennek az ellenzőjét állítja. Mindeközben azon töröm a fejem, hogy mások mit gondolnának róla. A bátyám tolerálná ezt? És a szüleim? A barátaim? Persze ez a negyede se azoknak a kérdéseknek, amik bennem vannak. Hogy tudta ilyen nyugodtan fogadni? És én miért kattogok ezen? Csak egy hiba volt. Elszaladt velünk a ló. De miért nem állított le? Hogy tehettem ezt? Hihetetlen, hogy nem tudtam odafigyelni. Pedig tudom, hogy nem kellett volna, de mégis megtörtént. Utálom magam emiatt. Az meg a másik, hogy a gyász is felemészt belülről; nagyon nehéz nélküle élni. Ő volt az, aki mindig, mindentől megvédett. Egyre nehezebb nélküle. Úgy tenni, mintha boldog lennél, közben egyáltalán nem vagy az. Kibírni sírás nélkül. Ha visszamehetnék az időben, megállítanálak. Viszont már késő.. Elkéstem..
Ezt piszkozatba mentettem, s az arcomon lefolyó könnycseppeket gyorsan letöröltem. Általában nem szoktam összeszedetlenül írni, de most sikerült. Kit tudnék felhívni? Ki az, aki meghallgatna? A telefonomat elővettem, a névjegyzékben egy névre kattintottam. Benjamin. Ő segíthet. Mindig is ő volt a legjobb barátom; átvette a bátyám helyét. Sok rossz dologban megakadályozott. A hívás gombra nyomtam. Kicsöng, kicsöng..
-Halló?-meghallottam kedves hangját.
-Szia. Emlékszel rám?-mosolyogtam az emlékeken.
-Mi az, hogy emlékszek-e rád? Mondd csak, van valami baj?-aggódóvá változott.
Régi szokásunk, hogy nem mondjuk ki egymás nevét. Sosem mondtuk ki.
-Hát... Lefeküdtem egy olyan emberrel, akivel nem akartam..
-Uhh.. És ez hogy sikerült?
-Buli. Pia. Csak ennyi maradt meg.-nevettem kínomban.
-Az nagyon nem jó. Figyelj, tudod, hogy imádlak, de éppen vacsorázok a családdal, le kell tennem. Ha nem beszélünk, kinyírhatsz. Szia.-letette.
Úgy látszik, ellenem van a sors; bűnhődnöm kell. Unalmamban visszakerestem egy pár régi bejegyzést.
2012.április 15. vasárnap
Nagyon nagy bűnnek számít, ha az ember belezúg a saját legjobb barátjába? És amikor megöleli, úgy érzi, hogy körülötte megszűnik a világ? Egy dolgot ígérjetek meg nekem, srácok: ne szeressetek bele a legjobb barátotokba. Hihetetlen, milyen rossz érzés. Mikor tudod, ha kimutatod az érzéseid, nem lesznek viszonozva. Persze, tudom, hogy fontos vagyok neki, mivel segített rajtam, de csak barátilag. Ő nem úgy szeret, mint én őt, és ez nagyon aggaszt.. Mikor mondanád neki, de nem mered..
Bezártam a blogomat. Nem bírom tovább olvasni. Visszahozza az eddigi fájdalmakat, de arra nagyon jó visszagondolni, hogy tényleg mennyi mindenben segített nekem Benjamin. Nagyon sokáig szerelmes voltam belé, és ha nem költözünk el, még most is az lennék. Felálltam kényelmes székemből, majd a szekrényemben kezdtem kutakodni. Egy korcsolya esett ki. Ahogy látom, pont jó a lábamra.. Miután bepakoltam azt egy táskába és rendbe szedtem magam, a legközelebbik koripályához mentem. Ingyenes volt, meg persze nem én voltam az egyetlen ember. Lecseréltem cipőmet a korcsolyámra. majd a jégre léptem. Kellemesen csalódtam magamban; még mindig ugyan úgy tudok vele menni. Körbe-körbe koriztam, hihetetlen jó érzés volt; végre megint szabadnak éreztem magam. Talán 3-4 órát lehettem a pályán, mire teljesen sötét lett. Úgy döntöttem, hogy ennyi elég volt. Gyorsan szedtem a lábam, mikor kezeket éreztem a derekamon, amik berántottak egy sikátorba. A tarkómon csattant valami. Teljesen elsötétült előttem a világ...
El sem hiszem, ami történt. A gondolatok kavarognak bennem. Egyik felem azt mondja: ez életem legrosszabb party-ja volt, a másik pedig ennek az ellenzőjét állítja. Mindeközben azon töröm a fejem, hogy mások mit gondolnának róla. A bátyám tolerálná ezt? És a szüleim? A barátaim? Persze ez a negyede se azoknak a kérdéseknek, amik bennem vannak. Hogy tudta ilyen nyugodtan fogadni? És én miért kattogok ezen? Csak egy hiba volt. Elszaladt velünk a ló. De miért nem állított le? Hogy tehettem ezt? Hihetetlen, hogy nem tudtam odafigyelni. Pedig tudom, hogy nem kellett volna, de mégis megtörtént. Utálom magam emiatt. Az meg a másik, hogy a gyász is felemészt belülről; nagyon nehéz nélküle élni. Ő volt az, aki mindig, mindentől megvédett. Egyre nehezebb nélküle. Úgy tenni, mintha boldog lennél, közben egyáltalán nem vagy az. Kibírni sírás nélkül. Ha visszamehetnék az időben, megállítanálak. Viszont már késő.. Elkéstem..
Ezt piszkozatba mentettem, s az arcomon lefolyó könnycseppeket gyorsan letöröltem. Általában nem szoktam összeszedetlenül írni, de most sikerült. Kit tudnék felhívni? Ki az, aki meghallgatna? A telefonomat elővettem, a névjegyzékben egy névre kattintottam. Benjamin. Ő segíthet. Mindig is ő volt a legjobb barátom; átvette a bátyám helyét. Sok rossz dologban megakadályozott. A hívás gombra nyomtam. Kicsöng, kicsöng..
-Halló?-meghallottam kedves hangját.
-Szia. Emlékszel rám?-mosolyogtam az emlékeken.
-Mi az, hogy emlékszek-e rád? Mondd csak, van valami baj?-aggódóvá változott.
Régi szokásunk, hogy nem mondjuk ki egymás nevét. Sosem mondtuk ki.
-Hát... Lefeküdtem egy olyan emberrel, akivel nem akartam..
-Uhh.. És ez hogy sikerült?
-Buli. Pia. Csak ennyi maradt meg.-nevettem kínomban.
-Az nagyon nem jó. Figyelj, tudod, hogy imádlak, de éppen vacsorázok a családdal, le kell tennem. Ha nem beszélünk, kinyírhatsz. Szia.-letette.
Úgy látszik, ellenem van a sors; bűnhődnöm kell. Unalmamban visszakerestem egy pár régi bejegyzést.
2012.április 15. vasárnap
Nagyon nagy bűnnek számít, ha az ember belezúg a saját legjobb barátjába? És amikor megöleli, úgy érzi, hogy körülötte megszűnik a világ? Egy dolgot ígérjetek meg nekem, srácok: ne szeressetek bele a legjobb barátotokba. Hihetetlen, milyen rossz érzés. Mikor tudod, ha kimutatod az érzéseid, nem lesznek viszonozva. Persze, tudom, hogy fontos vagyok neki, mivel segített rajtam, de csak barátilag. Ő nem úgy szeret, mint én őt, és ez nagyon aggaszt.. Mikor mondanád neki, de nem mered..
Bezártam a blogomat. Nem bírom tovább olvasni. Visszahozza az eddigi fájdalmakat, de arra nagyon jó visszagondolni, hogy tényleg mennyi mindenben segített nekem Benjamin. Nagyon sokáig szerelmes voltam belé, és ha nem költözünk el, még most is az lennék. Felálltam kényelmes székemből, majd a szekrényemben kezdtem kutakodni. Egy korcsolya esett ki. Ahogy látom, pont jó a lábamra.. Miután bepakoltam azt egy táskába és rendbe szedtem magam, a legközelebbik koripályához mentem. Ingyenes volt, meg persze nem én voltam az egyetlen ember. Lecseréltem cipőmet a korcsolyámra. majd a jégre léptem. Kellemesen csalódtam magamban; még mindig ugyan úgy tudok vele menni. Körbe-körbe koriztam, hihetetlen jó érzés volt; végre megint szabadnak éreztem magam. Talán 3-4 órát lehettem a pályán, mire teljesen sötét lett. Úgy döntöttem, hogy ennyi elég volt. Gyorsan szedtem a lábam, mikor kezeket éreztem a derekamon, amik berántottak egy sikátorba. A tarkómon csattant valami. Teljesen elsötétült előttem a világ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése