9.rész

Sziasztok!Hosszú kihagyás után itt vagyok az új résszel.Kissé el voltam foglalva.De leginkább az játszott közre,hogy a húgommal rosszalkodtunk.Eddig laptopról írtam meg az új részeket.Csak hát haza vágtuk a laptop töltőjét.Helyette egy asztali gépet kaptunk.De nem is húzom tovább az időt.Jó olvasást.Puszi :)

Mikor haza értem egyből a szobámat céloztam meg.Befeküdtem az ágyba és a plafont kezdtem el tanulmányozni.Már egy ideje nézhettem a plafont mikor a telefonom csörögni kezdett.A képernyőn anya neve villogott.
-Szia-vettem fel a telefont.
-Szia kicsim.Van egy jó hírünk számodra.-mondta
-És mi?-kérdeztem izgatottan.
-Holnap utazunk hozzád Londonba-éreztem hangján ahogy mosolyog.
-Hányra ér ide a gépetek?-kérdeztem.
-Olyan kettő-három fele fog leszállni a gép.Az annyit jelent,hogy nálatok számítva az időt délbe száll fel.Ami nálunk tíz órát jelent.-magyarázta.
-Már alig várom-mondtam.
-Én is de most mennem kell.Szeretlek.Szia-azzal letette.Nem tudtam másra gondolni csak a holnapi napra.Jó lesz újra látni őket.

*Másnap délben*

Rendbe tettem a házat és bementem a nappaliba.Az idő lassan telt számomra.Unottan kapcsolgattam a TV-t.Majd az egyik adásnál meg álltam.Híradó ment pont.

-Lezuhant a Hollywood-ból Londonba tartó gép a két földrész között.Nem tudni,hogy vannak-e túl élők.De ha vannak is mire a parti őrség oda ér a hideg vízben hamar szét fagynak.Azt még egyenlőre vizsgálják,hogy mi okozhatta a balesetet.-mondta tök nyugodtan a csávó.Én pedig a könnyeimmel küzködtem.Próbáltam hívni anyát és apát de nem vették fel a telefont.Az életem örökre tönkre ment.Már senkire sem számíthattok.A baleset óta 3 nap telt el.Szerdán végre rávettem magam,hogy suliba menjek.Színes ruháimat feketére cseréltem.Gyönyörű szép mintás táskámat is feketére váltottam.Felöltöztem és indultam a suliba.Amint beértem sokan furán néztek rám,de ez cseppet sem izgatott.Bementem a Fizika terembe és leültem a helyemre.Tudtam hogyha nem akarok Londonba költözni akkor ez az egész baleset meg sem történt volna.Magamat hibáztattam.Hisz erről csak is én tehettem.Egész órán egy fikarcnyit sem írtam a füzetembe.Csak bámultam ki a fejemből.Tekintetemmel Lillyt kerestem,de nem találtam meg.Szükségem van valakire akiben meg bízhatok és ez kölcsönös.Észre vettem,hogy Niall engem figyel.Lehajtottam fejem.Nem akartam szemébe nézni.Hamar kicsöngettek így a folyosót csomó diák lepte el.Egy eldugottabb helyre mentem ahol egyedül lehetek.Legalábbis reméltem,de Niall utánam jött.
-Minden rendben?-kérdezte aggódó hangon
-Igen.De kérlek most menj el.Egyedül szeretnék lenni.-mondtam rá se nézve.
-Nem.Sarah látszik rajtad,hogy valami nincs rendben.Mondd el hátha lehet rajta segíteni.-aranyos volt,hogy így aggódótt értem.
-Ezen már nem lehet segíteni.-mondtam elcsukló hangon.
-Miért nem?
-Mert nem.-néztem bele szemeibe.Nem akartam el mondani,hogy a szüleimet elvesztettem.Hisz még túl sem vagyok rajta.

Egy kis időt:)

Kedveseim! Tudom, több mint két hete nem volt új rész, csak mind a ketten el vagyunk foglalva, és intézkedünk ezzel a bloggal kapcsolatban:) Ígérjük, nem kell már olyan sokat várni a következő részre! Nagyon sajnáljuk xx

Bejelentéés:3

Kedves emberek, akik megfordultak a blogunkon:D A szereplők változtak, mivel csak így lehet megoldani a következő meglepit:33 Az új szereplőket ezen a linken láthatjátok -------> http://onedirectionyouandi.blogspot.hu/2014/10/szereplok.html

Köszönöm a figyelmet, kedveseim:33 Puszii :* xx

8.rész

Sziasztok emberek!:D Boldog új évet szeretnék így utólag kívánni, remélem hogy kibuliztátok magatokat!:D Én átaludtam az egészet(mint mindig) XD Remélem hogy tetszeni fog ez a rész nektek!:D xx

                                                             *Lily szemszöge*

Mikor felkeltem, talán szombat délután lehetett. Azon kattogott az agyam, hogy mi történt a bulin. Összeszedtem magam, és tanulni kezdtem, miközben a zene üvöltött a fülemben. Kivételesen hallgatom max. hangerőn; így talán el tudom terelni a gondolatomat RÓLA. A matekon törtem a fejem, amikor kopogtak. Persze, semmit sem hallottam, ezért az a valaki benyitott. Anya volt az. Körülnézett, ezután ki is ment. Kész lettem, ezért a laptopomon új bejegyzést írtam a blogomba.

                                                  2014. december 13. szombat

El sem hiszem, ami történt. A gondolatok kavarognak bennem. Egyik felem azt mondja: ez életem legrosszabb party-ja volt, a másik pedig ennek az ellenzőjét állítja. Mindeközben azon töröm a fejem, hogy mások mit gondolnának róla. A bátyám tolerálná ezt? És a szüleim? A barátaim? Persze ez a negyede se azoknak a kérdéseknek, amik bennem vannak. Hogy tudta ilyen nyugodtan fogadni? És én miért kattogok ezen? Csak egy hiba volt. Elszaladt velünk a ló. De miért nem állított le? Hogy tehettem ezt? Hihetetlen, hogy nem tudtam odafigyelni. Pedig tudom, hogy nem kellett volna, de mégis megtörtént. Utálom magam emiatt. Az meg a másik, hogy a gyász is felemészt belülről; nagyon nehéz nélküle élni. Ő volt az, aki mindig, mindentől megvédett. Egyre nehezebb nélküle. Úgy tenni, mintha boldog lennél, közben egyáltalán nem vagy az. Kibírni sírás nélkül. Ha visszamehetnék az időben, megállítanálak. Viszont már késő.. Elkéstem.. 


Ezt piszkozatba mentettem, s az arcomon lefolyó könnycseppeket gyorsan letöröltem. Általában nem szoktam összeszedetlenül írni, de most sikerült. Kit tudnék felhívni? Ki az, aki meghallgatna? A telefonomat elővettem, a névjegyzékben egy névre kattintottam. Benjamin. Ő segíthet. Mindig is ő volt a legjobb barátom; átvette a bátyám helyét. Sok rossz dologban megakadályozott. A hívás gombra nyomtam. Kicsöng, kicsöng..
-Halló?-meghallottam kedves hangját.
-Szia. Emlékszel rám?-mosolyogtam az emlékeken.
-Mi az, hogy emlékszek-e rád? Mondd csak, van valami baj?-aggódóvá változott.
Régi szokásunk, hogy nem mondjuk ki egymás nevét. Sosem mondtuk ki.
-Hát... Lefeküdtem egy olyan emberrel, akivel nem akartam..
-Uhh.. És ez hogy sikerült?
-Buli. Pia. Csak ennyi maradt meg.-nevettem kínomban.
-Az nagyon nem jó. Figyelj, tudod, hogy imádlak, de éppen vacsorázok a családdal, le kell tennem. Ha nem beszélünk, kinyírhatsz. Szia.-letette.
Úgy látszik, ellenem van a sors; bűnhődnöm kell. Unalmamban visszakerestem egy pár régi bejegyzést.


                                                  2012.április 15. vasárnap


Nagyon nagy bűnnek számít, ha az ember belezúg a saját legjobb barátjába? És amikor megöleli, úgy érzi, hogy körülötte megszűnik a világ? Egy dolgot ígérjetek meg nekem, srácok: ne szeressetek bele a legjobb barátotokba. Hihetetlen, milyen rossz érzés. Mikor tudod, ha kimutatod az érzéseid, nem lesznek viszonozva. Persze, tudom, hogy fontos vagyok neki, mivel segített rajtam, de csak barátilag. Ő nem úgy szeret, mint én őt, és ez nagyon aggaszt.. Mikor mondanád neki, de nem mered..


Bezártam a blogomat. Nem bírom tovább olvasni. Visszahozza az eddigi fájdalmakat, de arra nagyon jó visszagondolni, hogy tényleg mennyi mindenben segített nekem Benjamin. Nagyon sokáig szerelmes voltam belé, és ha nem költözünk el, még most is az lennék. Felálltam kényelmes székemből, majd a szekrényemben kezdtem kutakodni. Egy korcsolya esett ki. Ahogy látom, pont jó a lábamra.. Miután bepakoltam azt egy táskába és rendbe szedtem magam, a legközelebbik koripályához mentem. Ingyenes volt, meg persze nem én voltam az egyetlen ember. Lecseréltem cipőmet a korcsolyámra. majd a jégre léptem. Kellemesen csalódtam magamban; még mindig ugyan úgy tudok vele menni. Körbe-körbe koriztam, hihetetlen jó érzés volt; végre megint szabadnak éreztem magam. Talán 3-4 órát lehettem a pályán, mire teljesen sötét lett. Úgy döntöttem, hogy ennyi elég volt. Gyorsan szedtem a lábam, mikor kezeket éreztem a derekamon, amik berántottak egy sikátorba. A tarkómon csattant valami. Teljesen elsötétült előttem a világ...